Szahajda János

Szahajda János (szül.: 1938. október 12.)

- Mire emlékszik a Gergelyffy családdal kapcsolatban?
- János úr nem máriapócsi születésű. Ketten laktak itt, János úr meg Gyula bácsi. János úrnak volt itt kastélya, két tanyája, és volt neki egy fia, Tomi. Az egyik tanyán kint a dohányosok laktak, három család, a másikon, a Báthory úton sok cseléd lakott, nagyjából nyolc család, akik mind konvenciósok voltak. Bért fizetett nekik egy évre, adott nekik jószágtartást: egy tehenet, két disznót – ezek ingyen voltak. Pénzt csak háromnegyed évenként kaptak, de a többit megkapták terményben. Ángáriának mondták ezt, amikor így kaptak egy kis pénzt. János úr fogadta 1947-ben Mindszenty József hercegprímás-bíborost. A díszkaput az iskola sarkánál állították fel – ott ahol most a Nagymedve Cukrászda van. Som János bácsi hozta be hintóval, bandérium – lovas legények sora – kísérte, és amikor megállt a hintó, kezet fogott vele János úr. Én akkor még gyermek voltam, felmásztam a fára és onnan néztem ezt a menetet, mert nem tudtam volna bejutni a zárdába, ahol székelt. Emlékszem, Mindszenty megkérdezte Gergelyffytől, hogy ő melyik Gergelyffy családnak a sarja, de hogy János úr mit mondott – mert ő nekem háttal állt –, azt nem értettem jól. A Petri utcának a fele János úr birtokához tartozott. Házvezetőnője is volt neki, annak épített házat. Amikor el kellett neki menni, 1948-ban stráfszekérrel elköltöztették, majd Nyíregyházán halt meg. A Gergelyffy családból a régiek mind itt vannak a régi temetőben a kereszt háta mellett. Kovácsoltvas kerítés volt körben. A síremlékművet szétverték, elhordták a vasakat. Én szóvá tettem, hogy János úr, aki Máriapócsnak ilyen kastélyt adott – amelyet kultúrháznak használtak –, meg 600 hold földet, két tanyát, nem ezt érdemelné. Legalább sima betonnal lebetonoznák. János úr Nyíregyházán fekszik, nem Máriapócson. Gyermek voltam, viszont azokra az évekre jobban emlékszem, mint a tegnapelőtti napra.

- Milyen ember volt Gergelyffy János?
- Nagyon jó ember volt, szerették nagyon és mindig kifizette a konvenciót is. A konvenció az, amikor a földesúr vagy a gazda adott öt mázsa búzát, két mázsa kukoricát, gabonát és jószágokat: disznót, szarvasmarhát, lovat. János úr ezt minden évben megadta fejadagnak. Háromnegyed évenként ki is fizette a cselédeket, ezt pedig ángáriának mondták. Jó ember volt, szerette az embereket és szerette az újdonságokat, a földet, a cselédeket, úgyhogy én rosszat nem hallottam rá soha se. Megbecsült ember volt, tisztelték a faluban, mert ha jött a húsvét vagy a karácsony, vagy születés, lakodalom, hozzájárult borral vagy pálinkával. Bőkezű volt János úr, két-három vödör almát vagy diót juttatott a gyengébben álló családoknak karácsonykor is. A cselédek szerették, rosszat sosem hallottam rá se a szüleimtől, sem pedig másoktól. A dohányosok is jól éltek ott kint a tanyán. Jól ment nekik minden, megbecsülték, szerették János urat. Itt nem volt olyan, mint régebben, hogy verték a cselédeket – sosem hallottam sem Gergelyffyről sem Vékeyről, sem a papokról ilyet.

- Gergelyffy János feleségét, testvérét, vagy gyerekeit ismerte? Hogy hívták őket?
- A fiú, Tomi, olyan volt, mint egy úri fiú. Tőlem idősebb volt, még akkor itt Máriapócson csak hat elemi iskola volt, és itt járta ki, hogy utána hova került, azt nem tudom. Nem jött vissza senki a családból, Nyíregyházán halt meg János úr is. Tamás Vékey Sanyikával járt vadászni, meg lovagolni. Arra nem emlékszem, hogy Tamásnak lennének-e leszármazottai.

- Gergelyffy János testvérét, Gyulát ismerte, tud róla valamit?
- Gyula bácsinak, János úr édestestvérének szatócsüzlete volt az Ófehértói utca sarkánál. Nem volt felesége, de a gyerekeket és az embereket tisztelte és becsülte. Volt a boltjában pálinka, bor, cukor, élesztő, fűszerek. Sok hitelt adott, amikor mentek élesztőért, vagy cukorért. Jó ember volt Gyula úr is, én egyikükről sem hallottam rosszat.

- Gergelyffy János szüleiről, felmenőiről tud valamit?
- Róluk nem tudok semmit, csak a síremlékük van itt Máriapócson. Nem ismertem őket, mert én is még gyermek voltam akkor. Csak két Gergelyffyre, János úrra meg Gyula bácsira, a boltosra emlékszem. János úrnak volt egy unokatestvére, ő lakott még itt, de őt nem Gergelyffynek hívták. A síremlékük romokban áll, de annyi volt ráírva csak, hogy „Gergelyffy család”. János úrnak viszont Nyíregyházán van a sírja, őt oda temették el. Azt nem tudom, hogy pontosan mikor halt meg, de az ’50-es években még élt, mert a vincellérje, Tóth Sándor bácsi ment Nyíregyházára húsvétkor, és vitt be nekik bort, hurkát, kolbászt, sonkát.

- Nagyobb rendezvényeket tartottak?
- Nem tartottak rendezvényeket. Karácsonykor a cselédséget megvendégelte és ahol nagyon nagy család volt, ott még egy fél disznót is adott, húsvétkor pedig egy demizson bort kaptak. Nem sajnálta az emberektől, én nem hallottam olyat, hogy rossz ember lenne, sem a szüleimtől, sem másoktól. Ő maga nem kocsmázott, hanem Gyula úrnak juttatta át a bort, pálinkát, az italokat. Ha jöttek az emberek a kaszálásból, az embereket megkínálta, de nem volt kártyázás vagy nagy ivászat.

- Milyen volt a család birtoka? Kik dolgoztak Gergelyffy Jánosnak?
- Gergelyffynek volt két tanyája, egy volt itt [a Báthory úton], ami magtár volt valamikor régen. Ezen a helyen lakott a cselédség, és az istállók, szerszámok is itt voltak. A másik tanya a dohányosoké volt, ott három család lakott. Az épület romja még megvan most is, ahogy megyünk a Bogáti úton Nyírbátor felé. Volt egy kis kastélyszerűség filagóriával, ilyen nyári rezidencia. Ott pihentek, vendégek jöttek oda. Dohányt, krumplit, gabonát termesztettek, kaszálója, rétje volt. Dísznövényei nem voltak, csak mezőgazdasággal foglalkoztak. Nagy szőlőse volt, gyümölcsöse, 10 hold almása. Gergelyffynek volt cséplőgarnitúrája: magánjárógép, cséplőgép és elevátor – ezt mondták úgy, hogy garnitúra. Volt majorja, a prádés [parádés] kocsisa, Szabó István bácsi volt, aki bricskával hordta János urat a határba a tanyákra. Volt neki vincellérje is – Tóth Sándor bácsi –, aki szőlőt telepített. Egyfajta kertész, borász, aki értett a gyümölcsök kezeléséhez – ezt mondták vincellérnek.

- Milyen volt, hogy nézett ki a Báthory úton lévő kúria?
- Volt – ha jól emlékszem – öt szoba, abból kettő vendégszoba, egy pedig dolgozószoba volt. Alatta még most is megvan a pince. Máriapócson vízvezeték nem volt sehol, de János úrnál volt lemezfürdőkád, és a vizet a kinti kútból nyomatta fel. Fa tüzelésű vízmelegítő bojler volt nála a fürdőszobában. Ilyen nem volt sehol sem máshol a faluban. Rádiója is egyedül Gergelyffynek volt csak.

- Mi történt a földjeikkel, miután elvették tőlük?
- Stráfszekérrel vonultak el Máriapócsról Nyíregyházára, de azon belül nem tudom, hová költöztek. Nem kapott segélyt, vagy kielégítést, néhány ruhaneművel meg ennivalóval mehetett el csak. A 600 hold földje mind itt maradt a faluban. A cselédség volt az első, aki kapott pár tehenet vagy ökröt, vagy lovat. Mindet a cselédség örökölte, a földeket pedig szétosztották, amelyik családnak kellett 3-5 hold, annyit kapott. Fizetni nem kellett érte semmit, de olyan emberek kapták meg a földet, akik nem tudták, hogy mikor kell vetni, aratni, kaszálni. Akinek az volt a dolga, hogy a magtárban dolgozzon, az mással nem foglalkozott. Ezek az emberek egy pár év múlva eladták a földeket, elkerültek más gazdaságokba, mert nem tudták magukat kormányozni, nem ültettek semmit, azt sem tudták, hogy a jószágot mikor kell párosítani.

Iratkozzon fel hírlevelünkre újdonságainkért

Kapjon értesítést kiemelt ajánlatainkról és eseményeinkről