Papp István

Pap István, képíró-mester

Pap István a XVII. században élt, az akkori helyi parókusnak, Pap Dánielnek volt az öccse. A török hódoltságot követő időszakban hazatért Pócsra, a szülőfalujába, miután bejárta Európát, hogy neves festők mellett tanulhasson. A pócsi kegyképet Csigri László készíttette hálából, s a mestert bízta meg hat magyar forintért, hogy fesse meg azt. A 70 x 50 cm méretű, jávorfára temperafestéssel, kötőanyag felhasználásával készült táblaképet végül egy tehetősebb helyi lakos, Hurta Lőrinc vásárolta meg, és adományozta a templomnak. Feltehetőleg ő íratta a kép alján olvasható orosz szöveget: „Én, Isten szolgája állíttattam fel a képet vétkeim bocsánatára”. Ez a kép az „úgynevezett Hodigitria (útmutató) Istenszülő-ikonok közé tartozik”. Szűz Mária bal karján tartja gyermekét, jobb kezével pedig rámutat: Jézus az Út, őt kell követnünk. Ez a kép könnyezett először 1696. november 4-én, és két hétig szünet nélkül, majd kisebb megszakításokkal december 8-áig tartott. A csodás esemény híre hallatán I. Lipót császár Bécsbe szállíttatta a könnyező ikont, melyet a bécsi Stephansdom déli oldalhajójának művészi oltáránál helyeztek el.

Iratkozzon fel hírlevelünkre újdonságainkért

Kapjon értesítést kiemelt ajánlatainkról és eseményeinkről