Korcsogné Szkiba Éva

Korcsogné Szkiba Éva

Korcsogné Szkiba Éva Máriapócson született 1973-ban, jelenleg Pócspetriben él családjával.
Már gyerekként is érdeklődött az irodalom iránt, „törzsvendégnek” számított a könyvtárban, s a mai napig szívesen olvas.
Első versét Az igaz szeretet címmel 1996 környékén, huszonhárom évesen írta.

Az addig született költeményeit 2006 elején küldte el Komiszár János, máriapócsi származású, Holló László-díjas festőművésznek, aki továbbította azokat költő-művészeti író barátjának, dr. Vitéz Ferencnek, azzal a kéréssel, hogy válogasson össze egy kötetre valót, s ha szükséges, tegyen javaslatot a szövegkorrekciókra is. A harmincöt versből álló könyv 2006 nyarán jelent meg Őrangyal címmel, melyhez Komiszár János készítette az illusztrációkat. Ahogyan a kötet bevezetőjében is áll: „Korcsogné Szkiba Éva nem tör egzisztenciális sikerekben is mérhető költői babérokra”, alkotásaival olyan megfoghatatlan ajándékot szeretne átadni az olvasóknak, amely boldogságpillanatokat visz az életükbe.

 

- // -

Korcsogné Szkiba Éva: Máriapócson születtem

Máriapócson születtem
Itt nőttem fel Szűz Mária oldalán.
Minden napi munka mellett
imádkozni tanított Nagymamám.
A templom védett és megóvott,
Mint egy nagy bástya fal.
Így nőttem fel
A szívemben hittel.
Nem kerültem tőle messze,
Tornyát látom reggel este.
Naponta előtte járok, meg-meg állok.
Egész életemnek része,
Nem változott több száz éve.
Keresztelő, szentáldozás,
hittanítás, esküvő.
Szűz Mária mindig ott volt,
mint egy jó szülő.
Ki itt él, boldog lehet, hogy ezt
a várost választottad lakhelyül.
Légy mindig az oltalmazónk,
Ó jóságos Szűzanya.
Máriapócs lakóit,
ne hagyd el soha.


 

Iratkozzon fel hírlevelünkre újdonságainkért

Kapjon értesítést kiemelt ajánlatainkról és eseményeinkről