Gyursánszki Sándorné (szül.: 1926. június)

- Mire emlékszik a Gergelyffy családdal kapcsolatban?
- A Gergelyffy családról sokat nem tudok, a felmenőiket nem ismertem, (…) viszont a szüleim nála [Gergelyffy Jánosnál] volt cseléd. Nagyon jó gazda volt, szerette a munkásokat, megbecsülte őket, és szorgalmasan fizetett, amikor eljött az ideje. Mindennel ellátta a cselédembereket, és őt is viszont szerették, úgyhogy rosszat nem tudok rájuk mondani, csak jót. (…) Nagyjából két évvel a háború után mentek el Nyíregyházára. Valameddig itt voltak még, vissza is költöztek a házukba, de ott nem voltak biztonságban. A burzsujokat – a gazdagokat – űzték az oroszok, ha megtalálták volna, meg is ölték volna őket. Én is gyermek voltam, de ami megragadt bennem, vagy amit tudok, azt szívesen elmondom.

- Milyen ember volt Gergelyffy János?
- Nagyon jó ember volt, a cselédeket is mindig mindennel ellátta. Pénzzel nem, mert akkor nem adtak pénzt, csak terményt. Tűzifával ellátott bennünket, a földeket szétosztotta a munkásai között, mindenki kapálhatott, kukoricát, krumplit, forgót termeszthetett. (…) Úgy emlékszem, hogy vallásos ember volt ő is és a családja is, valószínűleg görögkatolikusok, de ebben nem vagyok biztos.

- Gergelyffy János feleségét, testvérét, vagy gyerekeit ismerte? Hogy hívták őket?
- Sárika volt a felesége, de hogy milyen Sárika, azt nem tudom. Két gyereke volt, de az egyik talpraesett és egészséges volt, a másik kisfiú fogyatékosnak született, és (…) gyerekkorában meghalt. (…) Az egyik gyereket Tamásnak hívták. Rossz, szófogadatlan volt, nem szeretett tanulni. Velünk járt iskolába, és ha a tanár felkérdezte, hogy mondjon el egy verset például, felment a dobogóra és hozzáfogott sírni. Egy szót sem tudott szólni. A másik gyerekük kicsit fogyatékos volt, de meg is halt olyan nyolc-tízévesen. Őt Öcsinek szólították. Volt hozzáfogadva egy gondozónő, egy dajka, akit Julcsa néninek hívtak. Volt olyan, amikor hozzánk is eljött azzal a kisfiúval.

- Gergelyffy János testvérét, Gyulát ismerte, tud róla valamit?
- Nem tudok róla semmit, nem is ismertem, mert tanyán laktunk. Gergelyffyék is ott laktak, de nem szórakoztak meg vendégeskedtek úgy, mint most szokás. Oda nem is jöttek vendégek, inkább ők jártak el máshová. Volt egy prádés [parádés] kocsisuk, a kocsira felültek és
Nyírbátorba vagy Nyíregyházára elmentek, de vendégeskedésről nem tudok, rokonokat sem láttam náluk.

- Nagyobb rendezvényeket tartott a család?
- Nem, sosem semmit. Egyedül azt tudom, hogy mikor learattak, akkor volt dazsinka [iszogatás], és akkor jött az arató meg a tanya apraja-nagyja és mulattak. Húzta a cigány, Gergelyffy is táncolt a feleségével. Karácsonykor, János napra felköszöntötték, és annyit mondott a szobaajtóból Sándor bácsinak, a vincellérnek, hogy minden férfinek adjon fél liter bort, de ennyi volt. Más összejövetelre nem emlékszem. Azt sem tudom, hogy ők nagyon eljártak-e volna valamerre szórakozni, mert autó sem volt. Lófogatos kocsijuk volt, azzal mentek el valamikor valahova.

- Milyen volt, hogy nézett ki a Báthory úton lévő kúria?
- Elég nagy épület volt, mert szobák voltak benne, kiugró, konyha, nagykonyha volt benne. Külön is volt nekik nyári konyha, szép lakás volt az is annak idején. Most ha megvolna se volna szép, mert tönkrement.

- Milyen volt a család birtoka? Kik dolgoztak Gergelyffy Jánosnak?
- Hat bérese, hat kocsisa, jószággondozója is volt Gergelyffynek, meg gazdája. Jól gazdálkodott és nagy birtoka volt. Hogy hány hektár, azt nem tudom, de nagy birtoka volt. Prádés kocsisa Szabó Jóska bácsi, a vincellérje, szőlőgazdája Tóth Sándor bácsi volt, az én apám pedig pásztorember volt nála.

- Miket termesztettek a földeken?
- Búzája, gabonája volt, meg a cselédeknek kiosztotta a földet munkálni, mindegy, hogy az milyen kis darabocska volt. Kukorica, krumpli, cukorrépa, tökföld is volt – mindenféle volt benne, és nekünk abból valamennyi százalékot oda kellett adni a gazdának, mert ott is volt jószág, volt, aki elfogyassza. Részesművelésbe voltak kiadva azok a földek. Jól gazdálkodott, de amikor az oroszok bejöttek, akkor bizony tönkretették. Cselédek is voltak, meg jószág is volt, sertésállománya, csordája is volt – akkor azt mondták, hogy gulya. Ez mind megsemmisült, tönkretették a bejövetelkor. Az oroszok jöttek, aztán elhajtották, levagdalták, elhurcolták szanaszéjjel a határba, meg merre-hova vitték, mai napig sem tudjuk. Az én apámnak is volt hat hasas kocája Gergelyffynél a nyájban, meg tizennégy [darab] éves süldő. Nullára mentünk, nullára mentünk… Akkor tönkretette a háború a gazdát, meg mindenkit.

- Mi történt a földjeikkel, miután elvették tőlük?
- Az állam elvette és szétosztották. Kik pályáztak rá, vagy felfogták. Mindenki használja – ki mennyit –, aki pályázott rá. A sajátunk is odaveszett, mert az én apámnak is volt öt hektár földje. Amikor feloszlott a tsz, akkor nem... Szóval akkor olyan bizonytalan volt a nép, hogy fogja fel, ne fogja fel, mit csináljon, mihez kezdjen. Nagyon nehéz volt az élet akkor, mikor megszűnt a háború. Akkor nagyon bizonytalan volt, nagyon nehezen állt a nép lábra.

- A sírjuk, síremlékük merre található?
- Itt laktak [Gergelyffyék], de mikor bejött az orosz front, akkor elmenekültek a papi zárdába. Ott húzódtak meg, bútort odavittek a nagy lakásból (…), de ott ugye nem sokáig voltak. A szomszédban, velük szemben Kocsis Mihály bácsinál húzták meg magukat, amikor pedig lecsendesült a háború, szedték-vették magukat, elköltöztek Nyíregyházára és ott pusztultak el. Egy fiuk volt, ismertem is őt is, nagyon jól. Hogy ő merre, hol volt... De ők Nyíregyházán haltak meg, ott vannak eltemetve, de hogy merre, azt nem tudom.