Farsangi szokások

A farsangi időszak vízkereszttől (január 6.) a húsvétvasárnapot megelőző negyvennapos böjt kezdetéig tart. A farsangi szokások – többnyire február hónapban – farsang végére, farsang farkára összpontosultak, farsangvasárnapra, farsanghétfőre és húshagyókeddre.
A téli ünnepkör szokásokban leggazdagabb időszaka volt, amikor befejezték a nagy mezőgazdasági munkákat, és eljött a pihenés, az erőgyűjtés, a felkészülés ideje, ugyanakkor a szórakozás, a játék, az evés-ivás legfőbb alkalma a negyven napos nagyböjt előtt. A párkeresés, az udvarlás, a lakodalmak, illetve a disznótorok időszaka is ez. „A farsangi evés-ivásnak, lármás-táncos felvonulásnak valamikor kettős célja volt. Egyrészt a tél haldoklását ünnepelték, másrészt gonoszűző eljárásokkal a bő termést, termékenységet kívánták biztosítani. A farsangolás – helyi néven maskurázás –, különösen a szatmári részeken dívott, nagy divatja volt a maszkos alakoskodásnak, illetve dramatikus játékoknak”. Ma is szívesen öltöznek be farsangkor az emberek különféle jelmezekbe, sütnek farsangi fánkot és együtt szórakoznak.
Egy valószínűleg sváb eredetű téltemető, télűző szokás, a kiszebáb égetése még ma is hagyomány egyes településeken. Az emberek farsangkor egy szalmabábut közösen elégetnek, miközben énekelnek, ujjonganak, és várják a tavaszt.
Hazánkban különleges, jellegzetes szokás az évszázados hagyományokra visszatekintő mohácsi busójárás. „A busó öltözete régen is olyan volt, mint ma: szőrével kifordított rövid bunda, szalmával kitömött gatya, amelyre színes, gyapjúból kötött cifra harisnyát húztak, lábukon bocskort viseltek. A bundát az öv vagy marhakötél fogta össze derekukon, erre akasztották a marhakolompot. Kezükben az elmaradhatatlan kereplőt vagy a soktollú, fából összeállított buzogányt tartották. A leglényegesebb azonban, ami a busót busóvá teszi: a fűzfából faragott, hagyományosan állatvérrel festett birkabőrcsuklyás álarc. (…) Régen a tülkölő, kereplő, kolompot rázó és »bao-bao!«-t ordítozó busócsoportok tulajdonképpeni célja az volt, hogy házról-házra járva kifejezze jókívánságait, elvégezze varázslatait és részesüljön azokban az étel-ital adományokban, amiket sehol sem tagadtak meg tőlük. (…) Mára az idegenforgalom medrébe terelt népszokás sokat veszített az eredeti hagyományokból, ám látványosság szempontjából sokat nyert.”
A farsangi időszak egyben a bálok, batyus bálok, mulatságok ideje is, melyek lényege régebben a párkeresés és az eljegyzés volt. Ma már leginkább a kikapcsolódás, szórakozás egyik formája, zenével, tánccal, különféle produkciókkal és tombolával fűszerezve.

Máriapócson az óvodások, az általános iskolások és az idősek körében is megünneplik a farsangot. Különféle jelmezekbe bújva, verset mondva állnak ki társaik elé, vicces előadásokkal nevettetik meg a közönségüket, majd a finom falatok mellett jókat játszanak, beszélgetnek, nevetgélnek. Az óvodában és az iskolában az ünnepséget a kiszebáb égetése zárja.
Településünkön hagyomány az Iskolás Bál is, amelyre tanulók és tanáraik egyaránt lázasan készülnek. A gyerekek különböző produkcióit követően a végzős, nyolcadikos diákok mutatják be keringőjüket, majd a vacsora után kezdődik a hajnalig tartó mulatság.

Források:
DÖMÖTÖR Tekla – HOPPÁL Mihály (szerk.): Magyar Néprajz VII. Folklór 3.: Népszokás, néphit, népi vallásosság. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1990.
Farsang (dr. Bodnár Zsuzsanna nyomán). Néphagyomány – Szatmári Többcélú Kistérségi Társulás. Elérhetőség: http://www.szatmarikisterseg.hu/kisterseg/nephagy.htm
A busójárás eredete, történeti és néprajzi áttekintése [online]. A Mohácsi Busójárás Hivatalos Oldala. Elérhetőség: http://www.mohacsibusojaras.hu/?b=2