A búcsú és búcsújárás fogalma, rövid története
A búcsú és a búcsújárás nem csupán keresztény, katolikus jelenség, nálunk azonban főképp a katolikus egyház teológiájához és liturgikus gyakorlatához kapcsolódnak. Lényegében a katolikus hívők zarándoklata, amely alkalom az elmélyedésre, imádságra, bűnbánatra, ájtatos cselekedetekre és beszélgetésekre.
A magyar búcsú szó az ótörök eredetű boša (kiürül, megszabadul), illetve boš (üres) szavakból származik, amely a felmentés, engedelem jelentésű bošay ~ bošuy alakban már a honfoglalás előtt bekerült a magyar nyelvbe. A kifejezés csak évszázadokkal később vette át a keresztény vallásosságra jellemző bűnbocsánat (indulgentia) jelentést. A búcsú szó további jelentései: engedély (licentia), vezeklés (penitentia), zarándoklat (peregrinatio), templombúcsú (dedicatio ecclesiae), körmenet (processio), búcsúvásár, valamint búcsúvétel-elköszönés (discessus).
A katolikus egyházban a búcsú indulgentia-ként, vagyis az egyház segítségével történő, a már megbocsátott bűnökért járó büntetések részleges vagy teljes elengedéseként van jelen. Teológiai értelemben a búcsú az egyház ígérete arra, hogy közbenjár Istennél a büntetések elengedése végett. A búcsúnyerésnek azonban szigorú feltételei is vannak, mint a keresztség, az egyházhoz tartozás, a kegyelmi állapot, az előírt vezeklés teljesítése, illetve a búcsú elnyerésének szándéka. A búcsúnyerés legismertebb, leggyakoribb formája a kegyhelyekhez kapcsolódik. A búcsújárás egyfajta vezeklés, imádság és áldozat erős helyhez kötése. A zarándokok vallási indíttatásból felkeresik a szent helyeket, hogy ott Isten segítségét kérjék, kegyelmet nyerjenek. A búcsújárás a hit nyilvános megvallása, amely imádkozás nélkül csupán utazás volna.
Minden magasabb fokú vallásban megtalálható a búcsújárás, a processzió, a zarándoklat. Azon az elképzelésen nyugszik, hogy az istenség egyes meghatározott helyeken különösen szívesen nyilatkozik meg, s az itt bemutatott tiszteletadás különösen kedves számára. A zarándoklat nem csupán keresztény, katolikus jelenség: megtalálható az ázsiai vallásokban, az antik politeista vallásokban, de a zsidóság jeruzsálemi zarándoklatai is ide sorolhatók – utóbbiak a keresztény zarándoklatok előzményeinek tekinthetők. Már a III. században is voltak zarándoklatok, melyeknek elsősorban a Szentföld, Palesztina, Jeruzsálem, és Betlehem volt a célja. A IV. századtól kezdve a keresztények egyre nagyobb számban keresték fel Jeruzsálemet és Palesztina többi szent helyét, illetve célként megjelent még a szentek, a mártírok, és az apostolok sírjainak, relikviáinak őrzőhelyeinek felkeresése. A Szentföld mellett a IV. századtól Róma, a IX. századtól pedig Compostela is jelentős zarándokhelyé vált. A középkorban kétféle zarándoklatot különítettek el egymástól: a nagy zarándoklatot, melynek célja a Szentföld vagy Róma volt, valamint a kis zarándoklatot, mely a többi helyre vezetett utakat jelentette. A középkori zarándoklatok indítékai között a kérés, a köszönetnyilvánítás, és vezeklés szerepelt.
Az ezredfordulón, s az ezt követő évszázadok során búcsújárások alakultak ki a szent helyek ereklyéinek őrzőhelyein, az addig egyéni jellegű zarándoklatok helyébe pedig fokozatosan a tömeges búcsújárás lépett. Az ereklyék európai elterjedése, a Mária-tisztelet, valamint a képtisztelet felerősödése megteremtette az alapját a helyi jellegű búcsújáró helyek kialakulásának. A katolikus búcsújárás XVII-XVIII. századi fellendülése nagy törést szenvedett a felvilágosodás korában. A modern kor megváltozott közlekedési viszonyai és a tömegtájékoztatás médiumai napjainkban jelentős mértékben módosítják a búcsújárási gyakorlatot. A búcsú tömegjellegűvé, a korábbi lokális vonzáskörzet megszűnésével pedig nemzeti jellegűvé vált (például Csíksomlyó). A „búcsús út” időtartama, illetve a kegyhelyen töltött idő lerövidül, az egyén pedig résztvevőből passzív nézővé válik, stb. Ezzel egyidejűleg egyes társadalmi csoportok esetében mind hangsúlyosabbakká válnak a búcsújárás nem vallásos funkciói (például a turizmus, a világlátás igénye, a lokális vagy nemzeti identitás kifejezése, a szórakozás különböző formái, stb.). Mindezek következtében a búcsús vallásos élmény a modernitás körülményei között veszít korábbi belső mélységéből.
A hazai, és a máriapócsi zarándoklatok
Hazánkban – és külföldön is – a görögkatolikus egyház szent helyei belesimultak a katolikus hagyományba. A XVII-XVIII. század folyamán létrejött búcsújáróhelyek nagyobb része közös kegyhelye volt mind a görög, mind pedig a római rítust követő katolikusoknak. Ez a világ legnagyobb görög katolikus búcsújáró helyeként számon tartott Máriapócsra is vonatkozik.
A búcsúban való részvételnek többféle indítéka, oka, célja lehet. A vallásos motivációk között említhetjük a bajban, szükségben, betegségben való kérést, a köszönetet az elnyert segítségért, valamint az egyénileg vállalt vezeklést. Nem anyagi érdekek vezérelték-vezérlik az embereket, hanem a lelki élet, a megtisztulás, a megkönnyebbülés áll a zarándoklatok hátterében.
A távolabbról induló búcsúsokkal, hosszabb ideig távolmaradókkal, népes, több száz fős búcsús csoportokkal kocsik, szekerek is mentek, melyeken az élelmiszer és ruhaneműk mellett az időseket és betegeket is szállították. Az ekhós szekerek felszerelése és esetenként virággal való feldíszítése a fuvaros, vagy feleségének feladata volt. Az ekhós kocsik szállást is jelentettek, emellett pedig magánházakban, zarándokházakban, vagy sokszor jórészt a szabad ég alatt
éjszakáztak. Általánosságban azonban magánházaknál kértek szállást, amely fontos pénzkereseti forrása volt a búcsújáró hely lakosságának (de akadt olyan is, ahol ingyen adtak szállást). A Máriapócsra érkező zarándokok is házaknál helyezkedtek el éjszakára, sok esetben igyekeztek ismerős helyre beszállásolni. A háború előtt szegények voltak a pócsiak, így jól jött nekik a búcsúsoktól kapott pénz. A szálláshelyen tisztálkodni tudtak, és újabb fizetségért főtt ételhez (például darás káposztához) jutottak.
A búcsúkra összejött sokaság jó alkalmat, jó piacot jelentett az árucseréhez, ezáltal pedig a búcsújáró helyek nagy szerepet játszottak a települések, városok növekedésében, az utak kialakulásában, illetve a vásári alkalmak megteremtésében. A búcsús központok és a vásárok között mindig szoros kapcsolat állt fenn, vagyis a búcsúi napok jelentős vásári napok is egyúttal. A búcsújáróhelyek ünnepein elsősorban élvezeti cikkeket (étel, ital, édesség) és emléktárgyakat (kegytárgyak, játékok) szánnak eladásra, másodsorban pedig használati eszközöket, terményeket és állatokat is. A búcsúk vallásos funkciójával áll összefüggésben az árusok között mindenütt meglévő mézeskalácsosok és bábosok nagy száma: régen (és talán ma is) az egyik legkeresettebb búcsúfiának a mézeskalács számít. A mézeskalácsosok többsége gyertyaöntő is volt, rajtuk kívül pedig a falusi parasztemberek foglalkoztak még a viaszofferek árusításával Máriapócson. Ma is szívesen vásárolnak a búcsúsok gyertyákat: az egyszerű, de nagyméretű gyertyák mellett gyakran vesznek díszes, olykor a kegykép másolatával, vagy a templom képével díszített gyertyákat. A szentképeknek is nagy szerepe volt a búcsúk során, melyeket szívesen vásároltak a zarándokok búcsúfiaként. A feliratokkal, rövid imaszövegekkel ellátott szentképek révén egy-egy búcsújáró hely híre messzi vidékekre is elterjedhetett.
Az érintőzés (értetkőzés), a búcsúvásár, a búcsúfia jelzik, hogy az alapvetően vallásos intézmény milyen sajátos és sokrétű szerepkört tölthet be a népéletben. A búcsújárásban való részvétel vallásos indítékai, a sajátos társadalmi kapcsolatok szerveződése, és a világlátás, turistáskodás szerepe mellett ezek funkciója sem szűnt meg teljesen, csupán igazodott a kor megváltozott körülményeihez. Ez a megváltozott, de még mindig sokrétű szerepkör teszi a búcsújárást a vallásos népélet máig fontos intézményévé. S bár a formák változhatnak, a búcsújárás tartalma a vallásgyakorlás szempontjából változatlan: vezeklés és elégtétel, az istennel való találkozás sajátos és bensőséges módja olyan helyen – a búcsújáró helyen –, ahol minden – a külső körülményektől a kegyhely lelki tartalmáig – ezt a találkozást segíti elő. S ez az igény az, amely a folyton megújuló búcsújárást élteti.
(Forrás: BÁLINT Sándor – BARNA Gábor: Búcsújáró magyarok. A magyarországi búcsújárás története és néprajza. Szent István Társulat, Budapest, 1994)
A kegyhely fellendülése: búcsúk, zarándoklatok
A kegytemplomot basilica minor rangra XII. Piusz pápa emelte 1948-ban. A kommunista hatalom idején szigorú rendőri felügyelet mellett zajlottak a búcsúk, az 1989/90-es rendszerváltást követően jelentős változások mentek végbe a település életében is. A legjelentősebb esemény II. János Pál pápa 1991-es magyarországi látogatása, mely során augusztus 18-án Máriapócson mintegy háromszázezernyi zarándok előtt végzett a Szentatya bizánci rítusú Szent Liturgiát magyar nyelven. E jeles alkalom emlékére készítették el a kegytemplom új bronzborítású főbejáratát, a szertartás helyszínét pedig Pápa térnek nevezték el, ahol hatalmas, fából készült Krisztus szobrot emeltek.
Ezt követően lényegesen megnőtt a szervezetten érkező zarándokok száma, akiknek a befogadására 1999-ben megépült a zarándokház. A kegyképet 2005-ben restaurálták, december 3-án Erdő Péter prímás újra megkoronázta az ikont „a XVI. Benedek pápa által, Rómában megáldott arany glóriával”. A Magyar Katolikus Püspöki Kar ekkor nyilvánította Nemzeti Szentéllyé a máriapócsi bazilikát. A kegytemplom teljes felújítása, valamint környezetének átalakítása 2008 és 2010 között zajlott. A fejlesztések sora (európai uniós pályázati forrásból) a mai napig tart: a tricentenárium évében, 2015. február 25-én adták át az új, Emmánuel névre „keresztelt” zarándokközpontot, mellé épült meg a Noé bárkája játszótér. Novemberre készült el a Nemzetiségek háza és a Csodák tornya (utóbbi azon a helyen található, ahol 1991-ben II. János Pál pápa Szent Liturgiát végzett), valamint 2016 elejére befejeződtek az úgynevezett Családvár („a kegytemplom építését kezdeményező Bizánczy György munkácsi püspök” után Bizánczy-ház) építési munkálatai a Máriapócsi Lelkigyakorlatos és Zarándokház melletti telken. (A kegykép 1715-ös, második könnyezését követően nyilvánították kegyhellyé a máriapócsi templomot. A háromszáz éve történt eseménynek és az azóta eltelt időszak ajándékainak kívántak méltó emléket állítani azzal, hogy a 2015. esztendőt a Hajdúdorogi Egyházmegyében a tricentenárium évének nyilvánították.)
A máriapócsi kegytemplom már az első könnyezés óta vonzza a zarándokokat, legyenek azok bármilyen felekezetűek vagy nemzetiségűek. Ez a hely nem csak a nagy- és kisbúcsúk alkalmával telik meg hívekkel, hanem szinte az év minden napján. A 2017-es évre negyven hivatalos búcsút és zarándoklatot hirdettek meg, melyek között olyan különleges alkalmakat is találunk, mint a pedagógusok búcsúja, az érettségizők, a motorosok, az újságírók, vagy az orvosok és gyógyszerészek zarándoklata.
(Forrás: VÉGHSEŐ Tamás – TERDIK Szilveszter: „…minden utamat már előre láttad”: Görögkatolikusok Magyarországon. Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola, 2012.)